Az év első nagy kiállítására a szakma egésze nagyon készült, hiszen itt mutathatja be az újdonságait, kérdezheti ki a gazdákat az előző évről, a tapasztalataikról, a következő évi terveikről.

Természetesen mi is lelkesen készültünk, gondosan terveztük meg, mely gépeket visszük a kiállításra, milyen ajánlatokkal várjuk a megjelent gazdákat!

A bepakolás mindig stresszes picit - mégiscsak nagy gépeket kell mozgatni, és úgy elhelyezni őket egy viszonylag kis helyen, hogy ott a látogatók körül tudják járni, meg tudják alaposan vizsgálni.

De rutinunk van már ebben is, hiszen igyekszünk egy-egy évben legalább 3-4 kiállításon is részt venni.

A mai nap tapasztalata az, hogy most is egészen jól sikerült kihasználnunk a teret, nem zsúfolt, átlátható mindenkinek. Előző nap ezért dolgoztak a kollégáink odafigyelve minden apró részletre. Igen, még a traktogumi tisztaságára is!

Ma reggel már minden előkészítve várt bennünket! A szép zöld padló igazi mezőgazdasági hangulatot kölcsönzött a standnak. Kávé és víz bekészítve a kollégáknak, akik mindig rengeteg emberrel beszélnek, már-már elmegy a hangjuk estére.

Míg a szóróanyagok, prospektusok az érdeklődőknek lettek kihelyezve. (Bár  minden évben többet hozunk, de valahogy minden évben elfogy a kiállítás végére....)

Ahogy gondoltuk, nagy érdeklődés övezte az egész kiállítást, a standunknál is szép számmal megfordultak a gazdálkodók!

A kiállított gépeink között találhatóak jól bevált darabok, a gazdálkodók igazi kedvencei, mint például a

Dönder Műtrágyaszóró és BigBag zsákemelő

vagy a 

SAME EXPLORER és SAME DORADO NATURAL traktorok 

és a

Pallada tárcsa.

 

De elhoztuk egyik újdonságunkat is az 

IrTem Vontatott Vetőgépét.

Ezek a darabok reményeink szerint a már kedvelt IrTem függesztett vetőgépekhez hasonlóan népszerűvé válik.

Szuper áraink és a gazdálkodók igényeire szabott akcióink hamar meggyőzték a jelenlevőket...

SAME traktorainkra hirdetett 3 éves garanciánk többen kezdtek gyors fejszámolásba....

Voltak gépeink, amelyek már nem is hozzánk jönnek haza a kiállítás végén!